Ezzel az 1856-ban megjelent írással indult világhódító útjára a korszerű akvarisztika.
A „Tenger az asztalon”, amely mostanában angliai tengerparti városokban olyan általános elismerésben részesül, mellett a „Tó az üvegben” már a szárazföldi lakosok számára is figyelemre méltó. Mindkettő örömteli jele a mindennapokban egyre inkább növekvő vonzalomnak a természetes dolgok iránt, és a korábbi évfolyam 38. számában a kertészeti lapban egy másik szerző által a „Tenger az asztalon” leírása mellett most egy „Tó az üvegben” bemutatását és annak kialakításához és fenntartásához szükséges részletes útmutatót adunk közre. Amikor Angliából eljutott hozzám az asztali óceán, vagyis az akvárium ötlete, amely egyszerre esztétikus és tanulságos, szinte a homlokomra csaptam, hogy természettudósként miért nem jutott eszembe már korábban ez a lehetőség, amelyet már régóta használok tudományos megfigyelésekhez, és,hogy nagy üvegedényekben vízi állatokat és növényeket neveljek. Ez kiváló lehetőség a természettudományos érdeklődés felkeltésére és ápolására. Azonnali lépéseket tettem megfelelő üvegedények és állványok elkészítésére, amelyek sok sikertelen kísérlet után most végre elérték a kívánt eredményt. (Külön köszönet illeti a lipcsei Fritzsche és Breiter üvegkereskedést, akik az irányításom alatt nagy buzgalommal dolgoztak az édesvízi akváriumok elkészítésén, így most, ilyen a kitűnő minőségben, kidolgozottságban – tudomásunk szerint Németországban egyedülállóak és elsők.) A tavasz közeledtével pedig már el is kezdhetjük megtölteni az edényeket élettel. Az akváriumhoz egy körülbelül 20 hüvelyk* magas és 15 hüvelyk átmérőjű üvegedényt használjunk, amelynek alját először három hüvelyk vastagon folyami homokkal kell feltölteni. Néhány nagyobb és kisebb darab mészkő, amelyet már régóta használnak kertágyak szegélyezésére, illetve virágállványokon mini sziklák készítésére, általánosan ismertek. Ezek a szép kövek, amely kalciumtartalmú források termékei a legújabb földtörténeti korszakból, nemcsak díszei az akváriumnak, hanem a növényeknek és állatoknak is szükséges élőhelyet biztosítanak. A növények gyökerei a mészkő számos cső alakú résébe hatolnak, amelyekből sok tápláló anyagot nyernek, míg a kisebb állatok menedéket találnak bennük, ha nagyobbak üldözik őket. A nagyobb mészkődarabokból az edény közepén egy sziklát építünk, amely csúcsával a víz fölé emelkedik, és attól függően, hogy a botanikát vagy a zoológiát szeretnénk előnyben részesíteni, az utóbbi esetben akár az edény pereménél magasabbra is építhetjük. A kő porozitása folyamatosan vizet visz fel a csúcsra, amely így a repedéseiben és réseiben elhelyezett moha- és egyéb kis növények számára kedvező növekedési környezetet biztosít, és a kőnek egy kicsiny, bozontos szikla megjelenését kölcsönzi. A kis hegy lábánál a folyami homokot apró, legfeljebb öklömnyi kődarabokkal vagy kis patakkövekkel borítjuk. Ezek nemcsak a talajnak a sziklás tengerfenékhez hasonló megjelenést adnak, hanem megakadályozzák, hogy az állatok felkavarják a homokot, ami a víz zavarosságát eredményezné. Mielőtt tovább folytatnám a leírást, előbb fel kell tennem olvasóimnak a kérdést, hogy inkább virágoskert jellegű akváriumot szeretnének-e, vagy inkább egy növényi medencét kívánnak megvalósítani. Először vegyük az utóbbi esetet (amelyhez az illusztráció is tartozik), és tegyük a tartály közepére egy körülbelül 20 hüvelyk magas és 10 hüvelyk széles, henger alakú kosarat, amelyet nyíratlan fűzágakból szorosan fontak, és amelyet meszes szikladarabokkal takarunk el. Ebbe a kosárba egy kis tóiszapot helyezünk, és néhány nagyobb vízinövényt ültetünk, amelyek úgy tűnnek, mintha a sziklaszirtekről emelkednének ki a víz fölé. A kosár feleslegessé válik, ha megfelelően formált kövekből egy kis krátert építhetünk a növények számára. Anélkül, hogy az idegen növények tartását kifogásolnám, a következő leírásban csupán a hazai növényekről beszélek, mert idegen növényeknek csak akkor adok helyet, ha a hazaiak nem megfelelőek. Valójában hazai mocsaraink és elárasztott tavainkban elég sok olyan növény található, amelyek nagyon jól mutatnak az akváriumban, és amelyek sok olvasóm számára talán idegennek tűnnek különös formáik miatt. Ráadásul ezek a növények bárhol megtalálhatók, ahol megfelelő élőhelyük van, és ezek egész Németországban gyakran előfordulnak. A kosár külső sziklatakarójának réseiben, illetve az alján elhelyezett kövek közé kisebb növények is ültethetők; sőt, egyik legszebb vízinövényünk, a békalencse (Hydrocharis morsus-ranae) szabadon úszik a vízfelszínen, miközben körülbelül ujjnyi hosszúságú, gyönyörűen szőrözött gyökereit a vízbe lógatja. Az akvárium (mint virágoskert) berendezéséhez legalkalmasabb növények közül a következőket említem: 1.A nyílfű (Sagittaria sagittifolia), amely a sárga és fehér tündérrózsák mellett kétségtelenül a leginkább az egzotikus jellegű növények közé tartozik, és valóban trópusi hangulatot kölcsönöz a tavak és lápok tájképi karakterének. Sokan nem akarták elhinni, hogy a nyílfű, amelynek levele tökéletesen hasonlít egy nyíl hegyére, és a különös háromlevelű virágai vannak, egy közönséges német vízinövény. 2. Az ágas békabuzogány (Sparganium ramosum). Ez a nádhoz hasonló növény különös virágaival szinte minden tóban megtalálható, és mégis csak a botanisták, halászok és a fürdőzők ismerik. 3. A tavi hídőr (Alisma plantago). A nyílfű és a hosszú szablyaszerű nádlevelek mellett egy harmadik, hosszúkás, kerek levelű növény, amely minden árokban megtalálható. Virágzata, amelyet több száz háromlevelű, rózsaszín virág borít, két láb magas, rendkívül kecses és finoman elágazó kis fácskát alkot. 4. A tőzegfű vagy sás (Carex). Ebből a fajgazdag nemzetségből mindig egy nagyobb fajt érdemes hozzáadni a három növényhez, nevezetesen a C. stricta, limosa, vesicaria, ampullacea vagy Pseudocyperus fajokat. A különféle, számos cső alakú termésből összeálló női virágtányérok, amelyek finom szárakon ívesen lógnak, sokak számára újdonságnak tűnhetnek, mivel ezeket a gyönyörű füveket általában elzárt helyeken találjuk meg. E négy növény elegendő egy csoporthoz, de említek még néhányat, amelyek szintén alkalmasak erre. 5. A virágkáka, (Butomus umbellatum). Több mint 30 hüvelyk hosszú, függőlegesen álló, sáv alakú levelei vannak, és magas szárán gazdag, lila virágú ernyőt képez. 6. A mocsári kálafélék, (Calla palustris), a jól ismert fehér kála (Calla aethiopica) rokonfaja; azonban alacsonyabb marad, és szív alakú levelei vannak. 7. A mocsári vízitorma, (Nasturtium palustre); finoman szeldelt leveleivel tűnik ki, és szinte minden árokban megtalálható. Alig vagy egyáltalán nem emelkedik a vízfelszín fölé. 8. A sulyom, (Trapa natans), egy elegáns, vízen úszó levélrózsát képez. Az érdes tócsagaz, 9.(Ceratophyllum demersum). 10. A bodros békaszőlő, (Potamogeton crispus). 11. A vízi csillag, (Callitriche verna). 12. A békalencse, (Hydrocharis morsus-ranae). Ha az akvárium inkább egy kis botanikus kertté válik, amelyben minél több mocsári és vízinövény található, és a halaknak csak kevést helyük marad a kövek körül, akkor, ha a meszes szikla lehetővé teszi, válasszunk az alábbi növények közül, amelyek szinte minden német mocsárban megtalálhatóak: 13. A vidrafű, (Menianthes trifoliata), egyik legszebb német növényünk, kecses szárán jácintra emlékeztető, vakító fehér, finoman szőrözött virágokkal. 14. A nefelejcs, (Myosotis palustris). 15. A fénymirtusz, (Myrica gale), egy díszes, szépen lombos kis cserje. 16. A fehérmájvirág, (Parnassia palustris), egy gyönyörű virág. 17. A kúszó fűz, (Salix repens), egy ágakkal teli fűzbokor, amely nem nő magasabbra, mint egy span***. 18. Gyásztárnics (Swertia perennis), sötétkék csillagvirággal. 19. A mocsári tőzike, (Tofieldia palustris). 20. Több orchidea faj, pl. Orchis viridis, conopsea, palustris és mások. 21. A tőzegáfonyabokor, (Vaccinium oxycoccos), egy finom, kúszó bokor, fonalszerű vékony szárakkal és rózsaszín virágokkal. 22. A medveszőlő, (Meumatha manticum), egy kis ernyő, hajszálvékony, ezerféleképpen elágazó levelekkel. 23. A tőzegeper, (Comarum palustre), gyönyörű, hét levélből álló levelekkel és fekete-piros virággal. 24. A varjúbogyó, (Empetrum nigrum), egy rendkívül elegáns, apró levelekkel sűrűn borított kis bokor, ujjnyi hosszú. 25. A keresztes hanga, (Erica tetralix). 26. A lápi gázló, (Hydrocotyle vulgaris), egy finom növény, kerek, napernyő alakú levelekkel, amelyek a levélnyélen ülnek. 27. A kasika-káka, (Scirpus setaceus), egy rendkívül finom fű, amely sűrű, kis pázsitokat képez. Az akváriumunk talán arra is hivatott, hogy a legfinomabb német növényünket, amely jogosan viseli a mesébe illő nevét: kereklevelű harmatfű (Drosera rotundifolia), bekerülhessen, szinte elérhetetlen helyéről a szobánkba. Ez a bájos növény mindig a vízzel áztatott mohapárnáin nő mocsári réteken, és kétségtelenül, ha egy csomó mohával együtt kiemeljük, és az akváriumba ültetjük, ott szépen fejlődik majd, és, amit biztosan állíthatunk, csodálatos elragadtatást vált ki. Mindenesetre a kisebb, gyakran annyira elegáns növényformák kedvelőinek ajánlott, hogy az akváriumban egy olyan, mindössze 1–2 hüvelyk cm-rel a vízszint fölé emelkedő, kövekkel körülvett mocsári ágyat alakítsanak ki ezek számára. Végül néhány magasabb növényt is érdemes még említeni, amelyek különösen tavasszal díszítik az akváriumot: 28. A sárga kankalin (Caltha palustris), amely erőteljes, telt szárával és nagy, tojássárga virágaival márciusban és áprilisban szép díszt ad az akváriumnak. 29. A közönséges erdeikáka (Scirpus silvaticus); 30. A széleslevelű gyapjúsás (Eriophorum latifolium), augustifolium és vaginatum, amelyek virágzás után a helyüket ragyogó fehér gyapjas füzérkékkel díszítik. 31. A sárga nőszirom (Iris Pseudacorus). Miután a fent említett 31 növényből választottunk, és azokat részben az aljára, részben a középső sziklán lévő résekbe, valamint a kosárba ültettük, csupán egy kis iszapos földdel, az edényt körülbelül 2-4 hüvelyk cm magasságig folyóvízzel vagy patakvízzel tölthetjük fel. Ahhoz, hogy ne legyen hosszú ideig zavaros a víz, természetesen lassan és nyugodtan öntjük bele, lehetőség szerint úgy, hogy az edény belső falánál áramoljon, és szélesen folyjon le a talajra. A legjobb, ha a víz ki- és beöntésére gumicsövet használunk. A meszes porózus kő rései gyakran földesek, porosak, különösen akkor, ha azok nem frissen lettek törve, hanem már régóta ki vannak téve az időjárásnak a földön. Ezt a szennyeződést egy kefével vagy egy kis seprűvel kell először kiöblíteni, hogy ne zavarosodjon el a víz hosszú időre, mivel a ráragadt anyag csak fokozatosan oldódik le. Ha nincs folyóvíz kéznél, tiszta kútvíz is használható, melynek szén-dioxidja ugyan azonnal valamennyit felold a mészből, és a víz néhány órára opálossá válik, de aztán az így keletkezett nagyon kis mennyiségű fehér mészpor leülepszik az aljára, a vízben nem marad látható fehér színű lerakódás. Eleinte erőteljes meszes szag keletkezik, de ez hamarosan eltűnik. Miután a vizet beleöntöttük, könnyen eltávolíthatjuk a víz felszínén úszó apró tárgyakat úgy, hogy belemerítjük a kezünket, és amikor kihúzzuk, azok rátapadnak. Ezután öblítsük le őket egy másik vízzel teli edényben. Ha az akvárium berendezését inkább tájképi jelleggel gondoljuk el, akkor el kell kerülni néhány említett növényt, és néhány másikat hozzá kell adni. A közepén semmiképpen ne legyen bokor, hanem inkább egy többkupolás kis sziklaszigetet emeljünk, amely talán 12–20 hüvelykre is kiemelkedhet az edény széléről. Fontos, hogy a meszes kő pórusai képesek legyenek a vizet ilyen magasra felszívni, mert ha nem, akkor a köveket nem szabad túl magasra helyezni a víz fölé, mivel azoknak mindig nedvesnek kell maradniuk. Jó, ha ehhez az elképzeléshez először az edény alsó ötödét, amely a legszűkebb része, durva folyami homokkal töltjük fel, és erre helyezzük a meszes köveket, ügyelve arra, hogy a teljes, most már valamivel nagyobb alapterületet kisebb szinterdarabokkal borítsuk be. Ha nagyon széles edényünk van, amely akár egy fél méter átmérőjű kerek alapterülettel rendelkezik, akkor homokos alapon könnyen elhelyezhetünk egy mini tájat tengeri hegyvonulatokkal és a köztük elterülő homokos síkságokkal. Hat párizsi hüvelyknyi**** vízmélység elegendő ahhoz, hogy a kis sziklaszigetek ne merüljenek el túl mélyen a vízben, és oldalukat, valamint csúcsaikat megfelelő növényekkel ültessük be. Ehhez kiválóan alkalmas néhány német harasztnövény, amelyek gyökerük akár vízben is állhat, de csak olyan mélyen, hogy az új hajtásaik azonnal kiemelkedhessenek a vízből. 32. 33. A legalkalmasabb harasztnövények a következők: a két pettyes harasztnövény, (Polypodium dryopteris és P. Phegopteris); víz fölött egy helyre 34. (P. vulgare) is megfelelő, és ugyancsak alkalmas a nyugati Németországban előforduló 35. Ceterach officinarum), 36. az erdei borgapáfrány, (Blechnum spicant), 37. a kövi fodorka, (Asplenium ruta muraria), és a gyönyörű 38. aranyos fodorka, (Asplenium trichomanes). 39. Különösen ajánlott a finom levélzetű törékeny hólyagpáfrány, (Cystopteris fragilis) (de nem szabad túl mélyen a víz alá helyezni). Ha esetleg a középső sziklarészből egy nagyobb harasztnövény-bokrot szeretnénk kialakítani, amely szépen kibontja lombját, akkor bármelyik fajtája megfelel a felfedett harasztnövények közül, de elsősorban 40. A. thelypteris és A. Oreopteris, amelyek gyökerük mélyebb vízbe merítését is elviselik, ugyanúgy, mint a 42. pompás királypáfrány, (Osmunda regalis), amely mocsári réteken és mocsaras erdőkben sok helyen előfordul Németországban. Így a tájképi jellegű akváriumunk növényvilága teljesen harasztnövényekből is kialakítható. A különféle alakú, élénk zöld levelek (amelyeket a harasztnövények leveleinek hívunk) és a levelek hátoldalán található apró terméskupacok, amelyeknek nincs beavatkozó virágformájuk, különleges, szinte egzotikus jelleget kölcsönöznek a kompozíciónak. Ez mindenképpen arra emlékeztet bennünket, hogy a múltbéli növényvilágban, amelyből a szénrétegeink keletkeztek, a harasztnövények, bár főként impozáns fák formájában, uralták a tájat. Ahhoz, hogy a hasonlóság teljes legyen, nem szabad elfelejtenünk a 43. erdei zsurlót (Equisetum silvaticum), melynek elágazó szárai a legkisebb fákat formálják. Nagyon jól elviseli a mocsaras talajt. Ha szeretnénk néhány más növényt is elhelyezni a páfrányok között, akkor különösen ajánlottak az említett növények közül a 21., 22., 24., 25., 26. és 27. számúak. Az összes, tájképi elrendezéshez használt növénykis egyedeit válasszuk, amelyeket egy kis tőzegfölddel lazán ültetünk be a kövek megfelelő réseibe és üregeibe. Még egy fontos díszítőelemet nem hagyhatunk figyelmen kívül: a vízi mohákat. Számos leveles moha fajunk nő közvetlenül a vízben, különösen a köves patakokban, vagy legalábbis mocsaras réteken, és nagyon jól fejlődnek az akváriumunk vizében is. Főként a hegyvidéki erdős területeken könnyen találhatunk ilyen mohákat, amelyeket a kövekkel együtt gyűjthetünk be, ügyelve arra, hogy ne száradjanak ki az úton, majd az edénybe helyezhetjük őket. Bár itt alig szükséges a növények pontos neveit felsorolni, 44–46. megemlítem az ágmoha fajokat, különösen a Hypnum riparium, H. palustre és H. alopecurum mohákat, valamint a 47. csavaros mohát, (Funaria hygrometrica). A kövek nedves felületére a következő mohák illenek: a 48. 49. csillagmoha fajták, (Mnium cuspidatum és punctatum), 50. a szürke ágas moha, (Dicranum glaucum), és a 51. Polytrichum nemzetség néhány kisebb faja. Végül, az akvárium növényvilágának lezárásaként, megemlítendők az algák, a patakok és malomárkok ismert zöld fonalai. Olyan algákat válasszunk, amelyek a vízben a köveken és fa gyökereken élnek, mivel ezek a legszabályosabb, bojt jellegű növekedést mutatják. Az öreg malomkerekek gyakran könnyen szolgáltatnak ilyen algákat. Most áttérünk az akváriumunk állatvilágára. Ha ebben a növényi díszítést szeretnénk kiemelni, akkor csupán néhány állatfajjal kell beérnünk, mivel el kell kerülni azokat, amelyek a növények gyökereiből és leveleiből táplálkoznak. Különösen az összes nagyobb növényevő vízi csigát, például a nagy iszapsnailt, (Limnaeus stagnalis), és a szarvszerű héjú csigát, (Planorbis corneus), amelyek gyakran előfordulnak tavainkban. Tavasszal ezek a csigák kristálytiszta, zselészerű petesejtjeiket a üvegfalakra rakják, és egyszerű nagyítón keresztül figyelemmel kísérhetjük a fiatal csigák fejlődését napról napra. A pici, világos sárga tojásgolyóból néhány hét alatt alakul ki az apró csiga a házikójával a tojásban. Két nagy vízi csigánk, a Paluvina vivipura és fasciata húsevők, így nem ártanak a növényeknek. Ellenkezőleg, ezek a csigák tisztítják a vizet mindenféle állati hulladéktól. Élő, borsó nagyságú utódokat hoznak világra, és ezek már négy kanyarból álló házzal rendelkeznek. A mocsári csigák képesek a házuk száját egy szarvszerű fedéllel szorosan lezárni. Ezen nagyobb fajok mellett a legtöbb öreg árok és mocsaras pocsolya tele van kisebb csigafajokkal és néhány apró, borsó méretű kagylóval, amelyeket sokat gyűjthetünk. Az állatok, melyek kecses házai rendkívül változatos formákat mutatnak, látványosan népesítik be az edény falát. Nagyobb kagylók, különösen a tavikagylók (Anodonta) és a folyami gyöngykagylók (Unio) csak akkor gyűjthetők, ha az edényben az állatvilág a meghatározó, mivel ezek általában folyamatosan, bár lassan, mint az óramutató, áttúrják az üveg alját, így kitúrhatják a növényeket. Most egy kis kitérőt teszek a kis csigák és egyéb vízi állatok kereséséről. Ez aprólékos és időigényes munka. Többféleképpen végezhetjük el. Egy nagy fehér, úgynevezett cukros- vagy lekvárüveggel kimehetünk és kereshetünk egy olyan régi árkot vagy egy hasonló pocsolyát vagy mocsarat, amelyet növények borítanak, és amelyben sok elhalt levél található az fenéken. A kezünkkel vagy egy horoggal véletlenszerűen kiemelhetünk néhány rothadó levelekkel és vízi növényekkel teli csomót, és beleöntjük az üvegbe, amely vízzel van megtöltve. Miután a masszát kicsit megkeverjük, így az abban található állatok szétoszlanak a vízben, gyorsan kiemeljük a leveleket, mielőtt azok a fenékre süllyednének. Az üvegben lévő többi dolog a fenékre hull, míg a csigák fokozatosan az üveg falain gyűlnek össze, ahonnan könnyen le tudjuk őket szedni. Különösen sok állatot tudunk gyűjteni, ha olyan árkot találunk meleg időben, amely már majdnem teljesen kiszáradt. Ilyenkor a csigák általában nagy számban találhatók még a nedves levelek között, amelyek valójában egy rothadó levélréteget alkotnak az fenéken. Ilyenkor, ha nincs nálunk üveg, akkor otthon is kimoshatjuk az ilyen félig száraz csomókat. Egy másik módja a kis vízi állatok keresésének, ha egy lepkehálóval dolgozunk. Ezzel a hálóval a leveleket víz alatt kimoshatjuk, és az összes állat összegyűlik a háló alján, miközben a leveleket felülről újra kihalásszuk. A kifogott állatokat víz nélkül, csak nedvesen, egy kisebb üvegben vihetjük haza, amelyet egy kis mohával lazán meg lehet tölteni, vagy egy kötött, ragasztó nélküli dobozban. Az üvegben lévő víz még fél órás hazaút alatt is melegedni és bűzleni kezd, és végül az állatok számára halálos lesz. A gyűjtésben az, aki először csinált ilyent, anélkül, hogy tudta volna, számos más állatot is befogott, amelyek közül sok az akváriumba megfelelő. Csak egy részük nevének felsorolása is túl hosszú lenne. Az akvárium, ha inkább az állati életre koncentrálunk, valódi vízi állatkertté válik, amely a természetbarátnak számos kis titkot és még sosem látott állatot mutat meg. Az akaratlanul elkapott zsákmányból el kell távolítani a nagy vízi bogarakat (különösen Dityscus marginalis és más fajokat) és a piócákat, mivel mindkettő nagyobb állatokra és csigákra vadászik. Biztosan egy ilyen halászat során néhány vízi rovar lárváját is begyűjtjük, különösen a különféle tegzeseket (Phryganea), amelyek ügyesen építkeznek. Minden egyes rovar saját módján, apró fakéreg-, fa- és levéldarabkákból, vagy kis kövekből, esetleg kis üres csigaházakból és kagylóhéjakból épít egy hüvelyk hosszúságú, vagy annál hosszabb köcsög alakú házikót, amit mindig magával hord. Talán egy szép szitakötő fog egyszer lirepülni a szobánkban, amelyet lárvaként mi is begyűjtöttünk a vízből. A tegzesek kevésbé szép szárnyú rokonai a szitakötőknek. Most térjünk át a halakra: meg kell óvnunk akváriumunkat a ragadozó halaktól, mint a pisztrángok, sügérek. Különböző kis halak, például apró halivadékok, kiválóan alkalmasak, mert a halak a víz felszínére kényszerülnek, így kis edényükben nem nőnek meg. Ezt bizonyítja az aranyhal, valójában egy ponty (Cyprinus auratus), amely tavakban akár egy láb hosszúra is megnőhet, de nálunk, üvegekben tíz év alatt alig nő és legfeljebb 4–5 hüvelyk hosszúra lesz. Mellesleg megjegyezve, az aranyhal, amely kínai származású, az egyetlen idegen földrészről hozzánk bevezetett hal. A halainkat nem túl bőségesen etetjük szárított hangyatojásokkal (ha egy természetbúvárnak nem szégyen hangyapetét tojásnak nevezni), fehér ostyákkal, kenyérmorzsával stb. Ezen kívül sokféle ételt találnak az edény alján, ahol idővel, mint a szabad természetben, kis növények és állatok telepednek meg, mint zsákmánynak való élőlények. A kis lények, amelyek egy ekkora edényben akár százával is elférnek, élénk halrajt alkotnak a gondosan úszkáló aranyhalak mellett. Ha szeretnénk egy időjárás-előrejelző halat is hozni az akváriumba, például a vágó csíkot (Cobitis fossilis), akkor ki kell hagynunk egy helyet a homokos aljzaton, amely mentes a kövektől, hogy ott tudjon túrkálni. Most térjünk rá a kétéltűekre, ahogy mi, németek szeretjük őket nevezni. Sajnos elterjedt egy indokolatlan előítélet a köztük lévő állatokról, ami kizárólag a keresztes vipera ellen indokolt, bár a csúnya varangyot, amelynek erős, de egyáltalán nincs mérgező vizelete, semmiképpen sem szeretném a halacskákhoz hasonlóan kedvesnek nevezni. Azonban a veszélytelen újrák, különösen a kis tavibékák (Triton cinereus), a gyönyörű hátú és farkú bőrcsomóval, szinte kötelezőek az akváriumban, amelyet miattuk nem szabad túl magasra állítani a vízmagasságot, mivel hajlamosak kiszökni. Ha az akváriumban a növényvilág dominál, akkor sajnos el kell hagynunk az újrákokat, mivel azok szeretnek felmászni a finom növények, például a páfrányok törzseire, és letörni azokat. Ez lenne tehát az élet az akváriumunkban. De vajon marad-e élet benne? Nem fog-e sok gondot és fáradságot okozni annak fenntartása? Hányszor kell majd cserélni a vizet? Válasz: Soha. Ha a növények szépen fejlődnek benne, akkor a gyökereikkel felszívják mindazokat a rothadt anyagokat, amelyek az állatok elhullásából a vízbe kerülnek. Jelenleg az íróasztal mellett, amelyen mindezeket írom, egy nagy akvárium áll már 6 hónapja, anélkül, hogy a vizet egyszer is cserélni kellett volna. Csak néha kell pótolni, ami elpárolgott. Azonban az édesvízi akváriumot ne olyan ablak mellett helyezze el, amelyet erősen és hosszú ideig ér a napfény, hogy ne melegedjen túl a víz benne. A nagyobb tetemek – az elpusztult halak könnyen észrevehetőek, mert azonnal oldalra dőlve a víz felszínén úsznak – könnyen eltávolíthatók, mielőtt elrothadnának. Ennek ellenére az én akváriumban az említett idő alatt legalább tíz nagyobb csiga elpusztult és elrothadt, üres házaik most ott hevernek az alján. Egy hal sem halt meg benne. Ami az állatok életét veszélyeztethetné, azt azonnal felveszik a növények, mint tápláló anyagot. A vízi tormát (9), amely a hosszú fenyőágakra emlékeztet és minden tavunkban megtalálható, különösen fontosnak tartom az akváriumom fejlődésében. Ugyanis tavaly októberben betettem néhány ujjnyi hosszú levélkét ebből, és azóta hosszú, csillárszerűen leveles girlandokká fejlődtek, amelyek a fényben folyamatosan apró oxigénbuborékokat bocsátanak ki, és ezzel valószínűleg a szén-dioxid élénk felszívásával biztosítják, hogy a víz az állatok számára lélegezhető maradjon. Ugyanilyen jó szolgálatot tenne kétségtelenül a lebegő Salvinia natans, egy nagyon kedves vízi páfrány, amelyet egyes németországi tájakon nagy mocsarak vízfelszínén gyakran találni. Így tehát ez a részben kimerítő írás hozzájárulhat ahhoz, hogy támogassa a természet iránti örömöt, miközben még mindig elegendő teret ad a saját gondolkodásnak és találékonyságnak ezen a gazdag témán. Az akvárium a családi környezetben hatékony eszköz arra, hogy a gyermekeket megismertesse a természet közvetlen kapcsolatával. A játékiskolák, óvodák, sőt minden jó iskola használhatná ezt az eszközt. Élesíti a szemet, és a megfigyelőképességet egy olyan területre irányítja, amelyet a többség eddig figyelmen kívül hagyott. A csigák, sok rovar és a békaszerű kétéltűek fejlődéstörténete nemcsak a kíváncsi gyermek szemének ad kellemes szórakozást, hanem hasznos tudást is közvetít. A tó-akváriummal szemben a mi akváriumunk egyértelmű előnnyel bír, amely abban rejlik, hogy összekapcsolja a víz alatti világban mozgó állatokat és a fölé emelkedő növények zöldjét, míg a tóakváriumban minden a víz alatt marad.
E. A. Roßmäßler
*Egy hüvelyk (angolul inch) 2,54 cm, ez az 1959-ben nemzetközileg elfogadott szabvány. Egy hüvelyk hossza Németországban a cikk megjenésekor 1856-ban: Poroszországban: 1 hüvelyk ≈ 2,615 cm; Bajorországban: 1 hüvelyk ≈ 2,371 cm. volt.
** Sárgás fehéres, elefántcsont, enyhén sárgás szín.
*** Egy span (vagy magyarul arasz) hosszmérték az emberi kéz szélességére utal, amikor a hüvelykujj és a kisujj maximálisan ki van nyújtva. Az átlagos emberi span körülbelül 20–25 cm között van.
**** Egy francia hüvelyk=2,707 cm.
Tó az üvegben (Der See im Glasse)
Ezzel az 1856-ban megjelent írással indult világhódító útjára a korszerű akvarisztika.
A „Tenger az asztalon”, amely mostanában angliai tengerparti városokban olyan általános elismerésben részesül, mellett a „Tó az üvegben” már a szárazföldi lakosok számára is figyelemre méltó. Mindkettő örömteli jele a mindennapokban egyre inkább növekvő vonzalomnak a természetes dolgok iránt, és a korábbi évfolyam 38. számában a kertészeti lapban egy másik szerző által a „Tenger az asztalon” leírása mellett most egy „Tó az üvegben” bemutatását és annak kialakításához és fenntartásához szükséges részletes útmutatót adunk közre. Amikor Angliából eljutott hozzám az asztali óceán, vagyis az akvárium ötlete, amely egyszerre esztétikus és tanulságos, szinte a homlokomra csaptam, hogy természettudósként miért nem jutott eszembe már korábban ez a lehetőség, amelyet már régóta használok tudományos megfigyelésekhez, és,hogy nagy üvegedényekben vízi állatokat és növényeket neveljek. Ez kiváló lehetőség a természettudományos érdeklődés felkeltésére és ápolására. Azonnali lépéseket tettem megfelelő üvegedények és állványok elkészítésére, amelyek sok sikertelen kísérlet után most végre elérték a kívánt eredményt. (Külön köszönet illeti a lipcsei Fritzsche és Breiter üvegkereskedést, akik az irányításom alatt nagy buzgalommal dolgoztak az édesvízi akváriumok elkészítésén, így most, ilyen a kitűnő minőségben, kidolgozottságban – tudomásunk szerint Németországban egyedülállóak és elsők.) A tavasz közeledtével pedig már el is kezdhetjük megtölteni az edényeket élettel. Az akváriumhoz egy körülbelül 20 hüvelyk* magas és 15 hüvelyk átmérőjű üvegedényt használjunk, amelynek alját először három hüvelyk vastagon folyami homokkal kell feltölteni. Néhány nagyobb és kisebb darab mészkő, amelyet már régóta használnak kertágyak szegélyezésére, illetve virágállványokon mini sziklák készítésére, általánosan ismertek. Ezek a szép kövek, amely kalciumtartalmú források termékei a legújabb földtörténeti korszakból, nemcsak díszei az akváriumnak, hanem a növényeknek és állatoknak is szükséges élőhelyet biztosítanak. A növények gyökerei a mészkő számos cső alakú résébe hatolnak, amelyekből sok tápláló anyagot nyernek, míg a kisebb állatok menedéket találnak bennük, ha nagyobbak üldözik őket. A nagyobb mészkődarabokból az edény közepén egy sziklát építünk, amely csúcsával a víz fölé emelkedik, és attól függően, hogy a botanikát vagy a zoológiát szeretnénk előnyben részesíteni, az utóbbi esetben akár az edény pereménél magasabbra is építhetjük. A kő porozitása folyamatosan vizet visz fel a csúcsra, amely így a repedéseiben és réseiben elhelyezett moha- és egyéb kis növények számára kedvező növekedési környezetet biztosít, és a kőnek egy kicsiny, bozontos szikla megjelenését kölcsönzi. A kis hegy lábánál a folyami homokot apró, legfeljebb öklömnyi kődarabokkal vagy kis patakkövekkel borítjuk. Ezek nemcsak a talajnak a sziklás tengerfenékhez hasonló megjelenést adnak, hanem megakadályozzák, hogy az állatok felkavarják a homokot, ami a víz zavarosságát eredményezné. Mielőtt tovább folytatnám a leírást, előbb fel kell tennem olvasóimnak a kérdést, hogy inkább virágoskert jellegű akváriumot szeretnének-e, vagy inkább egy növényi medencét kívánnak megvalósítani. Először vegyük az utóbbi esetet (amelyhez az illusztráció is tartozik), és tegyük a tartály közepére egy körülbelül 20 hüvelyk magas és 10 hüvelyk széles, henger alakú kosarat, amelyet nyíratlan fűzágakból szorosan fontak, és amelyet meszes szikladarabokkal takarunk el. Ebbe a kosárba egy kis tóiszapot helyezünk, és néhány nagyobb vízinövényt ültetünk, amelyek úgy tűnnek, mintha a sziklaszirtekről emelkednének ki a víz fölé. A kosár feleslegessé válik, ha megfelelően formált kövekből egy kis krátert építhetünk a növények számára. Anélkül, hogy az idegen növények tartását kifogásolnám, a következő leírásban csupán a hazai növényekről beszélek, mert idegen növényeknek csak akkor adok helyet, ha a hazaiak nem megfelelőek. Valójában hazai mocsaraink és elárasztott tavainkban elég sok olyan növény található, amelyek nagyon jól mutatnak az akváriumban, és amelyek sok olvasóm számára talán idegennek tűnnek különös formáik miatt. Ráadásul ezek a növények bárhol megtalálhatók, ahol megfelelő élőhelyük van, és ezek egész Németországban gyakran előfordulnak. A kosár külső sziklatakarójának réseiben, illetve az alján elhelyezett kövek közé kisebb növények is ültethetők; sőt, egyik legszebb vízinövényünk, a békalencse (Hydrocharis morsus-ranae) szabadon úszik a vízfelszínen, miközben körülbelül ujjnyi hosszúságú, gyönyörűen szőrözött gyökereit a vízbe lógatja. Az akvárium (mint virágoskert) berendezéséhez legalkalmasabb növények közül a következőket említem: 1.A nyílfű (Sagittaria sagittifolia), amely a sárga és fehér tündérrózsák mellett kétségtelenül a leginkább az egzotikus jellegű növények közé tartozik, és valóban trópusi hangulatot kölcsönöz a tavak és lápok tájképi karakterének. Sokan nem akarták elhinni, hogy a nyílfű, amelynek levele tökéletesen hasonlít egy nyíl hegyére, és a különös háromlevelű virágai vannak, egy közönséges német vízinövény. 2. Az ágas békabuzogány (Sparganium ramosum). Ez a nádhoz hasonló növény különös virágaival szinte minden tóban megtalálható, és mégis csak a botanisták, halászok és a fürdőzők ismerik. 3. A tavi hídőr (Alisma plantago). A nyílfű és a hosszú szablyaszerű nádlevelek mellett egy harmadik, hosszúkás, kerek levelű növény, amely minden árokban megtalálható. Virágzata, amelyet több száz háromlevelű, rózsaszín virág borít, két láb magas, rendkívül kecses és finoman elágazó kis fácskát alkot. 4. A tőzegfű vagy sás (Carex). Ebből a fajgazdag nemzetségből mindig egy nagyobb fajt érdemes hozzáadni a három növényhez, nevezetesen a C. stricta, limosa, vesicaria, ampullacea vagy Pseudocyperus fajokat. A különféle, számos cső alakú termésből összeálló női virágtányérok, amelyek finom szárakon ívesen lógnak, sokak számára újdonságnak tűnhetnek, mivel ezeket a gyönyörű füveket általában elzárt helyeken találjuk meg. E négy növény elegendő egy csoporthoz, de említek még néhányat, amelyek szintén alkalmasak erre. 5. A virágkáka, (Butomus umbellatum). Több mint 30 hüvelyk hosszú, függőlegesen álló, sáv alakú levelei vannak, és magas szárán gazdag, lila virágú ernyőt képez. 6. A mocsári kálafélék, (Calla palustris), a jól ismert fehér kála (Calla aethiopica) rokonfaja; azonban alacsonyabb marad, és szív alakú levelei vannak. 7. A mocsári vízitorma, (Nasturtium palustre); finoman szeldelt leveleivel tűnik ki, és szinte minden árokban megtalálható. Alig vagy egyáltalán nem emelkedik a vízfelszín fölé. 8. A sulyom, (Trapa natans), egy elegáns, vízen úszó levélrózsát képez. Az érdes tócsagaz, 9.(Ceratophyllum demersum). 10. A bodros békaszőlő, (Potamogeton crispus). 11. A vízi csillag, (Callitriche verna). 12. A békalencse, (Hydrocharis morsus-ranae). Ha az akvárium inkább egy kis botanikus kertté válik, amelyben minél több mocsári és vízinövény található, és a halaknak csak kevést helyük marad a kövek körül, akkor, ha a meszes szikla lehetővé teszi, válasszunk az alábbi növények közül, amelyek szinte minden német mocsárban megtalálhatóak: 13. A vidrafű, (Menianthes trifoliata), egyik legszebb német növényünk, kecses szárán jácintra emlékeztető, vakító fehér, finoman szőrözött virágokkal. 14. A nefelejcs, (Myosotis palustris). 15. A fénymirtusz, (Myrica gale), egy díszes, szépen lombos kis cserje. 16. A fehérmájvirág, (Parnassia palustris), egy gyönyörű virág. 17. A kúszó fűz, (Salix repens), egy ágakkal teli fűzbokor, amely nem nő magasabbra, mint egy span***. 18. Gyásztárnics (Swertia perennis), sötétkék csillagvirággal. 19. A mocsári tőzike, (Tofieldia palustris). 20. Több orchidea faj, pl. Orchis viridis, conopsea, palustris és mások. 21. A tőzegáfonyabokor, (Vaccinium oxycoccos), egy finom, kúszó bokor, fonalszerű vékony szárakkal és rózsaszín virágokkal. 22. A medveszőlő, (Meumatha manticum), egy kis ernyő, hajszálvékony, ezerféleképpen elágazó levelekkel. 23. A tőzegeper, (Comarum palustre), gyönyörű, hét levélből álló levelekkel és fekete-piros virággal. 24. A varjúbogyó, (Empetrum nigrum), egy rendkívül elegáns, apró levelekkel sűrűn borított kis bokor, ujjnyi hosszú. 25. A keresztes hanga, (Erica tetralix). 26. A lápi gázló, (Hydrocotyle vulgaris), egy finom növény, kerek, napernyő alakú levelekkel, amelyek a levélnyélen ülnek. 27. A kasika-káka, (Scirpus setaceus), egy rendkívül finom fű, amely sűrű, kis pázsitokat képez. Az akváriumunk talán arra is hivatott, hogy a legfinomabb német növényünket, amely jogosan viseli a mesébe illő nevét: kereklevelű harmatfű (Drosera rotundifolia), bekerülhessen, szinte elérhetetlen helyéről a szobánkba. Ez a bájos növény mindig a vízzel áztatott mohapárnáin nő mocsári réteken, és kétségtelenül, ha egy csomó mohával együtt kiemeljük, és az akváriumba ültetjük, ott szépen fejlődik majd, és, amit biztosan állíthatunk, csodálatos elragadtatást vált ki. Mindenesetre a kisebb, gyakran annyira elegáns növényformák kedvelőinek ajánlott, hogy az akváriumban egy olyan, mindössze 1–2 hüvelyk cm-rel a vízszint fölé emelkedő, kövekkel körülvett mocsári ágyat alakítsanak ki ezek számára. Végül néhány magasabb növényt is érdemes még említeni, amelyek különösen tavasszal díszítik az akváriumot: 28. A sárga kankalin (Caltha palustris), amely erőteljes, telt szárával és nagy, tojássárga virágaival márciusban és áprilisban szép díszt ad az akváriumnak. 29. A közönséges erdeikáka (Scirpus silvaticus); 30. A széleslevelű gyapjúsás (Eriophorum latifolium), augustifolium és vaginatum, amelyek virágzás után a helyüket ragyogó fehér gyapjas füzérkékkel díszítik. 31. A sárga nőszirom (Iris Pseudacorus). Miután a fent említett 31 növényből választottunk, és azokat részben az aljára, részben a középső sziklán lévő résekbe, valamint a kosárba ültettük, csupán egy kis iszapos földdel, az edényt körülbelül 2-4 hüvelyk cm magasságig folyóvízzel vagy patakvízzel tölthetjük fel. Ahhoz, hogy ne legyen hosszú ideig zavaros a víz, természetesen lassan és nyugodtan öntjük bele, lehetőség szerint úgy, hogy az edény belső falánál áramoljon, és szélesen folyjon le a talajra. A legjobb, ha a víz ki- és beöntésére gumicsövet használunk. A meszes porózus kő rései gyakran földesek, porosak, különösen akkor, ha azok nem frissen lettek törve, hanem már régóta ki vannak téve az időjárásnak a földön. Ezt a szennyeződést egy kefével vagy egy kis seprűvel kell először kiöblíteni, hogy ne zavarosodjon el a víz hosszú időre, mivel a ráragadt anyag csak fokozatosan oldódik le. Ha nincs folyóvíz kéznél, tiszta kútvíz is használható, melynek szén-dioxidja ugyan azonnal valamennyit felold a mészből, és a víz néhány órára opálossá válik, de aztán az így keletkezett nagyon kis mennyiségű fehér mészpor leülepszik az aljára, a vízben nem marad látható fehér színű lerakódás. Eleinte erőteljes meszes szag keletkezik, de ez hamarosan eltűnik. Miután a vizet beleöntöttük, könnyen eltávolíthatjuk a víz felszínén úszó apró tárgyakat úgy, hogy belemerítjük a kezünket, és amikor kihúzzuk, azok rátapadnak. Ezután öblítsük le őket egy másik vízzel teli edényben. Ha az akvárium berendezését inkább tájképi jelleggel gondoljuk el, akkor el kell kerülni néhány említett növényt, és néhány másikat hozzá kell adni. A közepén semmiképpen ne legyen bokor, hanem inkább egy többkupolás kis sziklaszigetet emeljünk, amely talán 12–20 hüvelykre is kiemelkedhet az edény széléről. Fontos, hogy a meszes kő pórusai képesek legyenek a vizet ilyen magasra felszívni, mert ha nem, akkor a köveket nem szabad túl magasra helyezni a víz fölé, mivel azoknak mindig nedvesnek kell maradniuk. Jó, ha ehhez az elképzeléshez először az edény alsó ötödét, amely a legszűkebb része, durva folyami homokkal töltjük fel, és erre helyezzük a meszes köveket, ügyelve arra, hogy a teljes, most már valamivel nagyobb alapterületet kisebb szinterdarabokkal borítsuk be. Ha nagyon széles edényünk van, amely akár egy fél méter átmérőjű kerek alapterülettel rendelkezik, akkor homokos alapon könnyen elhelyezhetünk egy mini tájat tengeri hegyvonulatokkal és a köztük elterülő homokos síkságokkal. Hat párizsi hüvelyknyi**** vízmélység elegendő ahhoz, hogy a kis sziklaszigetek ne merüljenek el túl mélyen a vízben, és oldalukat, valamint csúcsaikat megfelelő növényekkel ültessük be. Ehhez kiválóan alkalmas néhány német harasztnövény, amelyek gyökerük akár vízben is állhat, de csak olyan mélyen, hogy az új hajtásaik azonnal kiemelkedhessenek a vízből. 32. 33. A legalkalmasabb harasztnövények a következők: a két pettyes harasztnövény, (Polypodium dryopteris és P. Phegopteris); víz fölött egy helyre 34. (P. vulgare) is megfelelő, és ugyancsak alkalmas a nyugati Németországban előforduló 35. Ceterach officinarum), 36. az erdei borgapáfrány, (Blechnum spicant), 37. a kövi fodorka, (Asplenium ruta muraria), és a gyönyörű 38. aranyos fodorka, (Asplenium trichomanes). 39. Különösen ajánlott a finom levélzetű törékeny hólyagpáfrány, (Cystopteris fragilis) (de nem szabad túl mélyen a víz alá helyezni). Ha esetleg a középső sziklarészből egy nagyobb harasztnövény-bokrot szeretnénk kialakítani, amely szépen kibontja lombját, akkor bármelyik fajtája megfelel a felfedett harasztnövények közül, de elsősorban 40. A. thelypteris és A. Oreopteris, amelyek gyökerük mélyebb vízbe merítését is elviselik, ugyanúgy, mint a 42. pompás királypáfrány, (Osmunda regalis), amely mocsári réteken és mocsaras erdőkben sok helyen előfordul Németországban. Így a tájképi jellegű akváriumunk növényvilága teljesen harasztnövényekből is kialakítható. A különféle alakú, élénk zöld levelek (amelyeket a harasztnövények leveleinek hívunk) és a levelek hátoldalán található apró terméskupacok, amelyeknek nincs beavatkozó virágformájuk, különleges, szinte egzotikus jelleget kölcsönöznek a kompozíciónak. Ez mindenképpen arra emlékeztet bennünket, hogy a múltbéli növényvilágban, amelyből a szénrétegeink keletkeztek, a harasztnövények, bár főként impozáns fák formájában, uralták a tájat. Ahhoz, hogy a hasonlóság teljes legyen, nem szabad elfelejtenünk a 43. erdei zsurlót (Equisetum silvaticum), melynek elágazó szárai a legkisebb fákat formálják. Nagyon jól elviseli a mocsaras talajt. Ha szeretnénk néhány más növényt is elhelyezni a páfrányok között, akkor különösen ajánlottak az említett növények közül a 21., 22., 24., 25., 26. és 27. számúak. Az összes, tájképi elrendezéshez használt növénykis egyedeit válasszuk, amelyeket egy kis tőzegfölddel lazán ültetünk be a kövek megfelelő réseibe és üregeibe. Még egy fontos díszítőelemet nem hagyhatunk figyelmen kívül: a vízi mohákat. Számos leveles moha fajunk nő közvetlenül a vízben, különösen a köves patakokban, vagy legalábbis mocsaras réteken, és nagyon jól fejlődnek az akváriumunk vizében is. Főként a hegyvidéki erdős területeken könnyen találhatunk ilyen mohákat, amelyeket a kövekkel együtt gyűjthetünk be, ügyelve arra, hogy ne száradjanak ki az úton, majd az edénybe helyezhetjük őket. Bár itt alig szükséges a növények pontos neveit felsorolni, 44–46. megemlítem az ágmoha fajokat, különösen a Hypnum riparium, H. palustre és H. alopecurum mohákat, valamint a 47. csavaros mohát, (Funaria hygrometrica). A kövek nedves felületére a következő mohák illenek: a 48. 49. csillagmoha fajták, (Mnium cuspidatum és punctatum), 50. a szürke ágas moha, (Dicranum glaucum), és a 51. Polytrichum nemzetség néhány kisebb faja. Végül, az akvárium növényvilágának lezárásaként, megemlítendők az algák, a patakok és malomárkok ismert zöld fonalai. Olyan algákat válasszunk, amelyek a vízben a köveken és fa gyökereken élnek, mivel ezek a legszabályosabb, bojt jellegű növekedést mutatják. Az öreg malomkerekek gyakran könnyen szolgáltatnak ilyen algákat. Most áttérünk az akváriumunk állatvilágára. Ha ebben a növényi díszítést szeretnénk kiemelni, akkor csupán néhány állatfajjal kell beérnünk, mivel el kell kerülni azokat, amelyek a növények gyökereiből és leveleiből táplálkoznak. Különösen az összes nagyobb növényevő vízi csigát, például a nagy iszapsnailt, (Limnaeus stagnalis), és a szarvszerű héjú csigát, (Planorbis corneus), amelyek gyakran előfordulnak tavainkban. Tavasszal ezek a csigák kristálytiszta, zselészerű petesejtjeiket a üvegfalakra rakják, és egyszerű nagyítón keresztül figyelemmel kísérhetjük a fiatal csigák fejlődését napról napra. A pici, világos sárga tojásgolyóból néhány hét alatt alakul ki az apró csiga a házikójával a tojásban. Két nagy vízi csigánk, a Paluvina vivipura és fasciata húsevők, így nem ártanak a növényeknek. Ellenkezőleg, ezek a csigák tisztítják a vizet mindenféle állati hulladéktól. Élő, borsó nagyságú utódokat hoznak világra, és ezek már négy kanyarból álló házzal rendelkeznek. A mocsári csigák képesek a házuk száját egy szarvszerű fedéllel szorosan lezárni. Ezen nagyobb fajok mellett a legtöbb öreg árok és mocsaras pocsolya tele van kisebb csigafajokkal és néhány apró, borsó méretű kagylóval, amelyeket sokat gyűjthetünk. Az állatok, melyek kecses házai rendkívül változatos formákat mutatnak, látványosan népesítik be az edény falát. Nagyobb kagylók, különösen a tavikagylók (Anodonta) és a folyami gyöngykagylók (Unio) csak akkor gyűjthetők, ha az edényben az állatvilág a meghatározó, mivel ezek általában folyamatosan, bár lassan, mint az óramutató, áttúrják az üveg alját, így kitúrhatják a növényeket. Most egy kis kitérőt teszek a kis csigák és egyéb vízi állatok kereséséről. Ez aprólékos és időigényes munka. Többféleképpen végezhetjük el. Egy nagy fehér, úgynevezett cukros- vagy lekvárüveggel kimehetünk és kereshetünk egy olyan régi árkot vagy egy hasonló pocsolyát vagy mocsarat, amelyet növények borítanak, és amelyben sok elhalt levél található az fenéken. A kezünkkel vagy egy horoggal véletlenszerűen kiemelhetünk néhány rothadó levelekkel és vízi növényekkel teli csomót, és beleöntjük az üvegbe, amely vízzel van megtöltve. Miután a masszát kicsit megkeverjük, így az abban található állatok szétoszlanak a vízben, gyorsan kiemeljük a leveleket, mielőtt azok a fenékre süllyednének. Az üvegben lévő többi dolog a fenékre hull, míg a csigák fokozatosan az üveg falain gyűlnek össze, ahonnan könnyen le tudjuk őket szedni. Különösen sok állatot tudunk gyűjteni, ha olyan árkot találunk meleg időben, amely már majdnem teljesen kiszáradt. Ilyenkor a csigák általában nagy számban találhatók még a nedves levelek között, amelyek valójában egy rothadó levélréteget alkotnak az fenéken. Ilyenkor, ha nincs nálunk üveg, akkor otthon is kimoshatjuk az ilyen félig száraz csomókat. Egy másik módja a kis vízi állatok keresésének, ha egy lepkehálóval dolgozunk. Ezzel a hálóval a leveleket víz alatt kimoshatjuk, és az összes állat összegyűlik a háló alján, miközben a leveleket felülről újra kihalásszuk. A kifogott állatokat víz nélkül, csak nedvesen, egy kisebb üvegben vihetjük haza, amelyet egy kis mohával lazán meg lehet tölteni, vagy egy kötött, ragasztó nélküli dobozban. Az üvegben lévő víz még fél órás hazaút alatt is melegedni és bűzleni kezd, és végül az állatok számára halálos lesz. A gyűjtésben az, aki először csinált ilyent, anélkül, hogy tudta volna, számos más állatot is befogott, amelyek közül sok az akváriumba megfelelő. Csak egy részük nevének felsorolása is túl hosszú lenne. Az akvárium, ha inkább az állati életre koncentrálunk, valódi vízi állatkertté válik, amely a természetbarátnak számos kis titkot és még sosem látott állatot mutat meg. Az akaratlanul elkapott zsákmányból el kell távolítani a nagy vízi bogarakat (különösen Dityscus marginalis és más fajokat) és a piócákat, mivel mindkettő nagyobb állatokra és csigákra vadászik. Biztosan egy ilyen halászat során néhány vízi rovar lárváját is begyűjtjük, különösen a különféle tegzeseket (Phryganea), amelyek ügyesen építkeznek. Minden egyes rovar saját módján, apró fakéreg-, fa- és levéldarabkákból, vagy kis kövekből, esetleg kis üres csigaházakból és kagylóhéjakból épít egy hüvelyk hosszúságú, vagy annál hosszabb köcsög alakú házikót, amit mindig magával hord. Talán egy szép szitakötő fog egyszer lirepülni a szobánkban, amelyet lárvaként mi is begyűjtöttünk a vízből. A tegzesek kevésbé szép szárnyú rokonai a szitakötőknek. Most térjünk át a halakra: meg kell óvnunk akváriumunkat a ragadozó halaktól, mint a pisztrángok, sügérek. Különböző kis halak, például apró halivadékok, kiválóan alkalmasak, mert a halak a víz felszínére kényszerülnek, így kis edényükben nem nőnek meg. Ezt bizonyítja az aranyhal, valójában egy ponty (Cyprinus auratus), amely tavakban akár egy láb hosszúra is megnőhet, de nálunk, üvegekben tíz év alatt alig nő és legfeljebb 4–5 hüvelyk hosszúra lesz. Mellesleg megjegyezve, az aranyhal, amely kínai származású, az egyetlen idegen földrészről hozzánk bevezetett hal. A halainkat nem túl bőségesen etetjük szárított hangyatojásokkal (ha egy természetbúvárnak nem szégyen hangyapetét tojásnak nevezni), fehér ostyákkal, kenyérmorzsával stb. Ezen kívül sokféle ételt találnak az edény alján, ahol idővel, mint a szabad természetben, kis növények és állatok telepednek meg, mint zsákmánynak való élőlények. A kis lények, amelyek egy ekkora edényben akár százával is elférnek, élénk halrajt alkotnak a gondosan úszkáló aranyhalak mellett. Ha szeretnénk egy időjárás-előrejelző halat is hozni az akváriumba, például a vágó csíkot (Cobitis fossilis), akkor ki kell hagynunk egy helyet a homokos aljzaton, amely mentes a kövektől, hogy ott tudjon túrkálni. Most térjünk rá a kétéltűekre, ahogy mi, németek szeretjük őket nevezni. Sajnos elterjedt egy indokolatlan előítélet a köztük lévő állatokról, ami kizárólag a keresztes vipera ellen indokolt, bár a csúnya varangyot, amelynek erős, de egyáltalán nincs mérgező vizelete, semmiképpen sem szeretném a halacskákhoz hasonlóan kedvesnek nevezni. Azonban a veszélytelen újrák, különösen a kis tavibékák (Triton cinereus), a gyönyörű hátú és farkú bőrcsomóval, szinte kötelezőek az akváriumban, amelyet miattuk nem szabad túl magasra állítani a vízmagasságot, mivel hajlamosak kiszökni. Ha az akváriumban a növényvilág dominál, akkor sajnos el kell hagynunk az újrákokat, mivel azok szeretnek felmászni a finom növények, például a páfrányok törzseire, és letörni azokat. Ez lenne tehát az élet az akváriumunkban. De vajon marad-e élet benne? Nem fog-e sok gondot és fáradságot okozni annak fenntartása? Hányszor kell majd cserélni a vizet? Válasz: Soha. Ha a növények szépen fejlődnek benne, akkor a gyökereikkel felszívják mindazokat a rothadt anyagokat, amelyek az állatok elhullásából a vízbe kerülnek. Jelenleg az íróasztal mellett, amelyen mindezeket írom, egy nagy akvárium áll már 6 hónapja, anélkül, hogy a vizet egyszer is cserélni kellett volna. Csak néha kell pótolni, ami elpárolgott. Azonban az édesvízi akváriumot ne olyan ablak mellett helyezze el, amelyet erősen és hosszú ideig ér a napfény, hogy ne melegedjen túl a víz benne. A nagyobb tetemek – az elpusztult halak könnyen észrevehetőek, mert azonnal oldalra dőlve a víz felszínén úsznak – könnyen eltávolíthatók, mielőtt elrothadnának. Ennek ellenére az én akváriumban az említett idő alatt legalább tíz nagyobb csiga elpusztult és elrothadt, üres házaik most ott hevernek az alján. Egy hal sem halt meg benne. Ami az állatok életét veszélyeztethetné, azt azonnal felveszik a növények, mint tápláló anyagot. A vízi tormát (9), amely a hosszú fenyőágakra emlékeztet és minden tavunkban megtalálható, különösen fontosnak tartom az akváriumom fejlődésében. Ugyanis tavaly októberben betettem néhány ujjnyi hosszú levélkét ebből, és azóta hosszú, csillárszerűen leveles girlandokká fejlődtek, amelyek a fényben folyamatosan apró oxigénbuborékokat bocsátanak ki, és ezzel valószínűleg a szén-dioxid élénk felszívásával biztosítják, hogy a víz az állatok számára lélegezhető maradjon. Ugyanilyen jó szolgálatot tenne kétségtelenül a lebegő Salvinia natans, egy nagyon kedves vízi páfrány, amelyet egyes németországi tájakon nagy mocsarak vízfelszínén gyakran találni. Így tehát ez a részben kimerítő írás hozzájárulhat ahhoz, hogy támogassa a természet iránti örömöt, miközben még mindig elegendő teret ad a saját gondolkodásnak és találékonyságnak ezen a gazdag témán. Az akvárium a családi környezetben hatékony eszköz arra, hogy a gyermekeket megismertesse a természet közvetlen kapcsolatával. A játékiskolák, óvodák, sőt minden jó iskola használhatná ezt az eszközt. Élesíti a szemet, és a megfigyelőképességet egy olyan területre irányítja, amelyet a többség eddig figyelmen kívül hagyott. A csigák, sok rovar és a békaszerű kétéltűek fejlődéstörténete nemcsak a kíváncsi gyermek szemének ad kellemes szórakozást, hanem hasznos tudást is közvetít. A tó-akváriummal szemben a mi akváriumunk egyértelmű előnnyel bír, amely abban rejlik, hogy összekapcsolja a víz alatti világban mozgó állatokat és a fölé emelkedő növények zöldjét, míg a tóakváriumban minden a víz alatt marad.
E. A. Roßmäßler
*Egy hüvelyk (angolul inch) 2,54 cm, ez az 1959-ben nemzetközileg elfogadott szabvány. Egy hüvelyk hossza Németországban a cikk megjenésekor 1856-ban: Poroszországban: 1 hüvelyk ≈ 2,615 cm; Bajorországban: 1 hüvelyk ≈ 2,371 cm. volt.
** Sárgás fehéres, elefántcsont, enyhén sárgás szín.
*** Egy span (vagy magyarul arasz) hosszmérték az emberi kéz szélességére utal, amikor a hüvelykujj és a kisujj maximálisan ki van nyújtva. Az átlagos emberi span körülbelül 20–25 cm között van.
**** Egy francia hüvelyk=2,707 cm.