Folyóiratok (Az Akvárium)
„Az akvarisztika. ez az utóbbi években Hazánkban szépen fejlődő tudományos kedvtelés, mely messze nyugat országaiban már évtizedekkel ezelőtt népszerű tudmányánnyá nőtt — nálunk is mindinkább térthódítva már régebben látja szükségét egy magyarnyelvű szaklapnak.
Az akvarista természetbarát —, ha lépést akart tartani az ezen a téren is mutatkozó nagyszerű haladással, vagy ha legalább is figyelemmel óhajtotta kísérni ezt a párattan méretű fellendülést, — úgy külföldi szaklapot járatott. Mert nekünk — sajnos — eddig nem volt magyar akvárium újságunk. Akinek csak egysszer is kezébebe került egy szép nénet akvarista folyóirat, az csodálattal láthatta, hogy e nagy nemzet fiai, mily utólérheletlen eredményekkel tették ezen a téren is világszerte megbecsültté a német nevet.
Hogy a nyugati államokban ez a tudományos kedvtelés — aránylag rövid idő alatt — ily magas fokra emelkedhetett és ma már szinte közkinccsé válhatott, — az elsősorban a sok száz akváriumegyesületnek és annak az egynéhány kitűnő szaklapnak köszönhető; melyek egyikének címlapján többször olvastam e nagyszerű mondást: »A legjobb, nekünk éppen, hogy csak megfelelő!« Nos, nem túlzás! Kitűnő munkát végeztek és a legjobbat adják ma is. Hazánkban — sajnos — csak kevés kitartó és lelkes pártfogója akadt e nemes passziónak. De ez a néhány úttörő — már több, mint egynegyed évszázada dacolva, szomorú sorsunk és jelen nyomorúságunk minden nehézségével úgylátszik — mégis eredményesen tevékenykedett, mert kitartásával csak eljuttatta a hazai akvarisztikát a felődés és elterjedtségnek arra a fokára, melyen immá nélkülözhetetlenné vált egy kitűnő, magyarnyelvű szaklapnak életrekeltése és megindítása. Ez a lap ma beköszöntött és helyet kér minden magyar akvarista és természetbarát asztalán. Örömmel írtam pár bevezető sort az első hazai szakfolyóiratnak mai szántával szárnyrakelő beköszöntő példányához. Azok a kíváló szakemberek és évtizedes tapaszlalatokkal rendelkező műkedvelők, akik e meginduló lap munkatársaivá szegődtek,— gondos szakszerűséggel összeválogatott cikkeikkel örömmnel veszik ki részüket a szépen fejlődő hazai akvarisztika további!, fellendülésének és. helyes úton való haladásának, önzetlen irányításából.
Szívből kívánok teljes sikert e nemes célért küzdő munkájukhoz! Ez azonban esak,·akkdor lehet igazán erdeményes, ha minden nagyar akváriumbarát ia
támogatja e ma már nélkülözhetetlen szakpapot hazafias célú törekvéseiben
Ez az ismeretterjesztő, nevelő és léleknemesítő kedvtelés — még nemzetgazdasági szempontokból is számottevő tényezőjévé vált a haladó. modern kultúra életének. Számtalan üzem és gyár ontja nap—nap után a legkitűnőbb és immár nélkülözhetetlen segédeszközöket, közvetve sokmilliós hasznot hajtva az államnak. A nagyobb német kikötőkbe nem fut be hajó, anélkül, hogy valamilyen újabb exóta szállítmánnyal ne gazdagüaná az évek során át nagy áldozatokkal behozott mesés színpompájú tengeren túli halfajok számát. Ezeket a gyakran igen ritka és drága import tenyészpárokat sokszor csak gondos és körültekintő ápolással sikerül a nagy tenyésztőknek szaporodásra vinni, felnevelni és néha, rövid félév után is — már lényegesen olcsóbb áron az érdeklődő akvaristák ezreinek rendelkezésére bocsátani.
Budapest 1937. november hó”
Bácsszetiváni Michailovits György
A viaszrózsa (Anemonia sulcata)
„Három évvel ezelőtt – június 9-én – két pléhdobozt kaptam Triesztből. Gömbölyű kis festékdobozok voltak. A címzés mellett: Vigyázat! Élő tengeri állatok! – Minta érték nélkül. Mindjárt tudtam, hogy mit kaptam. Türelmetlen kíváncsisággal bontottam fel a küldeményt. Alig kétujjnyi zavaros és kellemetlen szagú tengervízben barna, nyúlós-nyálkás tömeget fedeztem fel. Ezek a „viaszrózsák” olyanok voltak, mintha leforrázták volna őket! Én is le voltam forrázva. Ilyen kiábrándulásra nem számítottam. Bár kedvem lett volna az egészet azonnal kiönteni, mégis az előírt tisztogató fürdőbe helyeztem a kocsonyásrózsáimat, egy időután pedig az akváriumba. Szinte élettelenül feküdtek. Sorsukra bíztam őket.
Egy-két óra mulva felduzzadtak és már lilavégű karjaikat is mozgatták és – mintha helyet is változtattak volna! Három óra múlva azt kellett hinnem, hogy csoda történt. Két remek nagy krizánthém! Az egyik szürke, a másik sárgás-lila szirmokkal. Pompás kép, - remek példányok! A polypjaim kövek között helyezkedtek el és láthatóan élvezettel engedték át karjaikat a szellőzőbőlsűrűn kitóduló friss és üdítő levegőszemcsék felfelétörő mozgásának.
Előírás szerint – két hétig koplalniok kellett, majd földigilisztát és marhaszív-darabkákat kaptak. Hetenként kétszer. Mindennap szebbek lettek. November 20-án újabb 11 darabot kaptam, - ezek közül 7 még félév után is szépen fejlett, de nőtt azóta is. Méteres akváriumban: mesterséges tengervízben. Ekkor még filtráló készüléket sem használtam.
Természetes tengervíz használata csak a tengerpart közelében célszerű. A hosszú út, a vasút rázása és a levegőtlenség a vízben élő apró organizmusokat elpusztítja. Az ilyen víz csak hosszabb kezelés és filtrálás által válik ismét hasznavehetővé. A viaszrózsa szereti a kristálytiszta, de állandó mozgásban lévő vizet. Ezért erőteljes és nem finom beállítású szellőzésre van szüksége.
Az Anemonia sulcatának 150 tapogatója (tentaculuma) van, melyeken a csalánsejtek száma – id. Entz Géza szerint – nem kevesebb, mint 6450 millió, - mert egyetlen egy tapogatón 43 millió ilyen sejt található. Ez a veszedelmes „bombaraktár” a Földközi-tenger leggyakoribb rózsája. Legnagyobbika azoknak a Polypfajtáknak, melyeket az akváriumainkban ápolni szoktunk. Okersárga vagy sepiabarna vaskos testéből elágazó tapogatói cca 15 cm hosszúak és csaknem állandó mozgásban vannak. Igen sok színárnyalatuk ismeretes. Akvaristák körében legkedveltebb a sárgászöld tapogatójú, lila színárnyalatú végekkel. Rendesen az állandó környezetüknek megfelelő a színük, úgyhogy még sötétzöld is akad, - bárebben az esetben a zöld chlorophyl festőanyag – vagy más esetben a barnás chlorofucin ú.n. Zooxantelláktól – mikroszkópikus kicsinységű algáktól – ered, melyek a legkülönbözőbb állatokkal élnek közösségben. Mivel ezek az algák fénykedvelő és a nap sugarainak behatása következtében asszimilálnak és így jelentékeny mennyiségű oxigént bocsájtanak az őket vendégül látó Anemoniák rendelkezésére, - amiből természetszerűleg következik, hogy a zöld- vagy barnaszínű állatok számára néha napfényről, vagy annak mesterséges pótlásáról kell okvetlen gondoskodnunk, ha csak azt nem akarjuk, hogy azoknak színe ellenkező esetben – az algák elhalása következtében – kifakuljon: tehát a viaszrózsa, de másfajta polyp is, határozottan fénykedvelő.
Ha az akváriumnak csak egyik oldalát világítottam meg, - akkor csakhamar arra fordultak, ahová a fényforrást felállítottam. Tehát erre vonatkozó megfigyeléseim is bizonyosfokú phototropismus mellett szólnak. Sötétben behúzódnak egyébként oszlopszerű – de ilyenkor labdaszerűvé váló – testükbe. Csak egy-két tapogatót hagynak kint.
A hófehér (albino) igen ritka. Rendesen sokkal kisebb a másszínűeknél. Ezek úgylátszik kényesebbek is. Míg a többieket hosszú hónapokig ápolhattam, addig ezek többször már igen rövid idő alatt elpusztultak.
Az Anemoniák tartásával kapcsolatban sok balsikeres vállalkozásról értesültem. Valószínű, hogy a legtöbb esetben a nem megfelelő víz, gyenge szellőzés és a túletetés lehetett az oka a kudarcnak. Az Anemonia sulcata, sok más tartásra és ápolásra alkalmas tengeri állattal ellentétben: nem szereti a mésztartalmú vizet.Ha méteres – vagy ennél is nagyobb – akváriumban tarjuk, úgy ajánlatos egyszerre esetleg két szellőzőt is üzemben tartani. Különösen fontos ez a nyári hónapokban, amikor a vizünk néha még 25°C fölé is emelkedik. Lehetőleg 20 °C alatt tartsuk az akvárium vizének hőmérsékletét.
Ha egy megfelelő nagyságú Hydraffin (aktiv-szén) filtráló készüléket is üzemben tartunk (a víz zavarosodása esetére) – úgy, az etetésre vonatkozó tanácsok betartása mellett, évekig is eltarthatjuk és gyönyörködhetünk ezekben a pompás állatokba.
Érkezésük után kb. két hétig egyáltalában semmi táplálékot se adjunk Anemónáinknak, azután is csak keveset és legfeljebb mogyorónagyságú falatokat. Csak teljesen nyílott – tehát éhes – példányokat etessünk.
Naponta egyszer, vagy hetenként kétszer, - csak az a fontos, hogy ezt egyenlő időközökben és rendszeresen végezzük. Etethetünk földtől gondosan megtisztított kisebb gilisztákkal, Enchytreákkal, Tubifex-félékkel, friss kagylóhússal, de zsírtalan apróravágott marhaszív-darabkákkal is. A zsíradékot ezek az állatok úgylátszik képtelenek megemészteni. Ha mégis azzal etetünk, akkor ez az étel kisebb-nagyobb gömbalakban vagy cafatokban csakhamar a víz felszínére kerül, ott zsírréteget képez, és hogy bajt ne okozzon, azonnal távolítsuk el az akváriumból. Természetesen - frissen elhullott hal húsát is szívesen veszik.
Daphniák etetése nem tanácsos. Ezek az apró édesvizi rákok a számukra mérget jelentő tengervízben rövidesen elpusztulnak és anélkül, hogytáplálékul szolgálhattak volna, oszlásnak indulva a vizet megfertőzve használhatatlanná teszik. Tehát piros vagy fehér szúnyogálcák etetésével is óvatosan kell lennünk.
Ha élő állat érinti az Anemonia Chrysanthemum virágához hasonló pompás tapogató koszorúját, úgy észrevehetjük, hogy azok végeinek csalánsejtecskéi felpattannak és az azokból kilövellt gyorsanható méreg rövidesen teljesen megbénítja és védtelenné teszi – de gyakran meg is öli az áldozatot. Miután a csalánsejtek megtették hatásukat és a megtévesztett állat ilyenmódon már nem nem menekülhet, a sok kar csakhamar a középen lévő szájnyílás felé viszi az eledelt, amely azután csakhamar eltűnik az örökéhes torokban. A megemésztett táplálék órák múltán ugyancsak a szájnyíláson távozik.
A pesti vízvezetékünk vizét nyugodtan használhatjuk tartásnál is, mesterséges tengervíz előállítására. Igen érdekes a mésztartalmú vízre vonatkozólag dr. Heinzel Lothar gráci akvarista esete. Bevallja, hogy mint kezdő nem ügyelt kellőképpen a mesterséges tengervíz előállításánál arra az utasításra, hogy az összes szükséges sókat ne keverjük – illetve ne oldjuk egyszerre, mivel ilyenképen a Clorkalcium és Magnesiumsulfát Clormagnesiummá és gipsszé alakul, - mely utóbbi azután oldhatatlan marad. Vize ilyenformán mészmentes maradt – Anemoniái örömére!
Az a gyakori eset, hogy már hetek- vagy hónapok multán elpusztul – még nem szól túlságos kényessége mellett. Olvastam egy esetet 4 éves tartási rekordról is! Igaz viszont az is, hogy hosszú betegség itt nincsen. Néha már órák alatt válik egy-egy állat nyálkás tömeggé, vagy csak egyes tapogatóin keletkezik hasonló kóros elváltozás. Ilyenkor tanácsos a még élő állatot azonnal eltávolítani a társasakváriumból és valamilyen nagyobb befőttes üvegben szellőzés mellett tartani. A bajt úgylátszik ez a nyálka viszi át egyik állatról a másikra. Ezt a váladékot mégsem szabad összetévesztenünk azzal a hasonló anyaggal, mely vedlés és tisztulás alkalmával hámlik le időközönként polypjainkról, vagy a spermával, mely a vizet állítólag néha zavarossá teszi.
Előfordul, hogy az Anemoniák néha órákig szinte élettelenül fekszenek és valósággal kifordulnak. Ez az állapot – ha huzamosabb ideig tart – mindenképen a közeli véget jelenti, - még akkor is, ha ez esetleg a szaporodással, a peték leadásával volna összefüggésben, mely folyamat után ezek a virágot is megszégyenítő szépségű állatok okvetlen elpusztulnak.
A berlini akváriumban állítólag szaporodtak. A tenyésztésük módja és annak körülményei mindezideig ismeretlenek.
A szabad természetben az Anemonia sulcata egyaránt előfordul a parti sziklák között és az iszapos fenéken, - de láthatóan kedveli a mély vizeket. Az akváriumban mégis gyakran helyezkedik el az üvegfalnak a víz felszínéhez valamely közelfekvő pontjához, vagy tapad valamely magasabb sziklához. Ilyenkor hihetőleg a megszokott apály-dagályt követi, melynek mesterséges pótlása akváriumban igen körülményes volna. Gyengébb hullámverés pótlása már könnyebb dolog. Goromba – esetleg több oldalon felszerelt szellőztető, vagy még arra alkalmazott fel-felboruló üvegharang segítségével. De ezek a berendezések is feleslegesek és mindenképen nélkülözhetők. A tengeri akvarisztikában még igen tág tere van a kísérletezésnek. A legnehezebb problémák is azonnal egyszerűekké és szinte természetesekké válnak: ha egyszer már megértettük a megoldandó kérdések lényegét. A többi már kísérlet és leleményesség dolga!
De így van ez magának a tengernek életével is, melyről még csak igen-igen keveset tudunk. A kérdések itt is önmaguktól adódnak és minden igazán akvaristának csak az lehet a legszebb célja, hogy azokra felelhessen!”
Írta: Bácsszentiváni Michailovits György nyugalmazott huszárkapitány,
A Budapesti Akvárium és Terrárium Egyesület választmányának tagja
Megjelent Az Akvárium című folyóirat I. évfolyam 1. számában 1937. novemberében